Daisypath Anniversary tickers

Thursday, December 3, 2009

Szaloncukor másképp

Az ún. Crackers, ami itt nagy divat főleg karácsonykor, Thomas Smith nevéhez fűződik, eredetileg a szaloncukor megfelelője, a karácsonyi vacsoráknál tették a becsomagolt édességet minden vendég tányérja mellé még az 1800-as években. Később a kis csomagba került egy mottó (akkoriban gyakran nem is mottó volt, hanem vers), még később pedig kitalálták, hogy a kibontásakor adjon ki pattogó hangot (egy kis gyufafejhez hasonló papírcsík segítségével), ami állítólag a kandallóban égő tűz ropogására akart hasonlítani. Annyi édességboltos nyúlta le az ötletet, hogy Thomas lecserélte az édességet meglepetés ajándékra, aztán halála után, két fia vitte tovább az üzletet, és az 1900-as évek elején a csomagba bekerült egy papírkorona is, ami az ünneplés részévé vált. A mottóból pedig vicc lett.

Manapság rengeteg üzletben lehet a crackers-t kapni, a benne lévő ajándék persze apróság: kulcstartó, mini varrókészlet, mini notesz, mini toll. A vicc mellett sokszor van a papíron találós kérdés, a korona meg színes :)))) Mi is vettünk Jimmel, mert én még sosem láttam ilyet, sőt Jim sem, egyszerűen ez kimaradt az életéből :)) Jópofa, akármilyen apróság is :)

7 comments:

nuca said...

Én sem találkoztam még soha ilyennel... Szerintem errefelé nincs divatban, de majd figyelek:) Hol lehet ilyen csinos szálldosó hópelyheket találni, nagyon helyesek?:)

Pinklady (-édi-berny) said...

Én ilyen alakura szoktam csomagolni az ajándékaimat Karácsonykor :) :) :) de télleg jo pofa dolog :)

Zsofia said...

Berny jó ötlet!!! :)
Nuca itt egy gombnyomással el lehet intézni: http://www.bloggerbuster.com/2008/12/simple-snow-effect-widget-for-blogger.html :)

nuca said...

Köszi!:)

Maggie said...

Nekem jövöhéten jön a szaloncukrom. :) És idén lesz konyakos-meggyes is. :D na meg marcipános... :)))) Mire karácsony lesz megeszem megint... :D
Szép napot!

Nina (Blooming) said...

Mennyi édesség van kint... jó, persze, mindenhol, de vigyázz az alakodra ám :-P :D

Zsofia said...

LOL de ez nem édesség ;)

Post a Comment

Népszerűek

Photobucket

Related Posts Plugin for WordPress, ...