Monday, August 30, 2010

Az út

Na gondoltam tartozom egy kis beszámolóval Idaho-ról. Vasárnap reggel indultunk Edmontonból, Calgary-n át Frank’s slide-ig. Itt megálltunk körülnézni, elképesztő egy hely! 1903-ban a Frank nevű kisváros felett álló hegy fogta magát, és hajnali négykor a városra zúdított 90 millió tonna mészkövet! A város harmada azonnal elpusztult. Az indiánok előre figyelmeztették a lakókat hogy az a hegy mozog, de persze nem hallgattak rájuk.



Ezután tovább haladtunk dél-nyugati irányban, estére értük el a Kanada-USA határt, hú de izgultunk, Jim úgy remegett, hogy azt hittem elájul. Behívtak, de nem kértek el semmilyen extra dokumentumot. Ki kellett töltenem egy papírt, hogy nem vagyok fertőző és/vagy elmebeteg illetve terrorista, aztán egy scanner segítségével levették az összes ujjlenyomatom, és végül kaptam egy 90 napos beutazási engedélyt. Juhúúú. Még volt erőnk tovább menni, éjszakára egy Saindpoint nevű kisvárosban szálltunk meg Idaho-ban.


Másnap reggel viszonylag korán keltünk, nyugat felé indultunk, elhagyva Idaho-t. Érintettük Washington és Oregon államot, ugyanis itt autópályán tudtunk menni ellenben Idaho erdős-hegyes részeivel, ami kilóméterben közelebb van a végcélhoz, de időben több. Hát az útnak ez a része borzalmas volt! Olyan tájat képzeljetek el, mint a Mars...kopár dombok, szalmasárga kiégett fű, elhagyatott földek brrr...este 6-re értünk Nampa-ba, Jim szülővárosába. Gyorsan lepakoltunk a hotelszobában, átöltöztünk, és rohantunk a ravatalozóba, ahol egy megemlékezést tartottak Jim apukájáról. Persze első körben mindenkinek bemutatott engem Jim, nagyon kedvesen fogadtak, de az igazi meglepetés Jim anyukája volt, aki percekig ölelt magához sírva, és a megemlékezés alatt végig fogta a kezem. Az egész ceremónia nagyon szép volt, nem lehangoló, ünnepeltük Jim apukájának az életét! Mikor ennek vége lett, újra átöltöztünk és mentünk Jim szüleinek a házába. Gyönyörű, régi ház, tele emlékekkel, igazi otthonos hangulata volt. Jól megvacsoráztunk, beszélgettünk mindenkivel, majd este 10 felé visszamentünk a hotelbe aludni.

Kedden délben volt a katolikus mise. A koporsót, Jimet és testvéreit, valamint a koporsó-vívőket (unokák) 3 nagy limuzin vitte a templomba. A mise nagyon szép volt, mások itt a katolikusok, valahogy szabadabbak. A mise után nagy ebéd következett, aztán az egész délutánt a családdal töltöttük, meg Jim elvitt, és megmutatta az iskoláit, a régi farmot és házat, a közeli tavat. Este hétkor elbúcsúztunk mindenkitől, nehéz volt, anyósom teljesen hozzám nőtt ebben a két napban, nem is akartam hazajönni.
Szerda reggel indultunk vissza Kanadába, és csütörtök estére értünk vissza. Közben láttunk pár nagyon érdekes tájat, mert most a másik utat választottuk Észak-Idaho-n keresztül. De erről akarok majd egy különálló bejegyzést írni a kirándulós blogba.

Holnap végre költözünk Lac La Biche-be, persze az is tolódott Idaho miatt. Pár napig nem lesz netem, de utána majd írok.

3 comments:

ildiko said...

Milyen drága kis asszony lehet az anyósod...
És olyan kifejezően írsz, mindig látok mindent magam előtt, amit mesélsz. :)

Sheila G. said...

Én meg még hallom is a fejemben:)

Szoffy said...

:))))))))

Post a Comment

Related Posts Plugin for WordPress, ...