Újra itt

Nagyon gyorsan eltelt a két hét....egy hónapra kellett volna mennem, de sajnos ehhez kell hozzászokni, hiszen a jövőben sem tudnék pl majd egy hónap szabit kivenni, ha elkezdek teljes állásban dolgozni. Bár ki tudja... ;) Hihetetlen (és durván érzelmes) volt újra látni jó barátokat, ismerősöket, de nem mindenkivel sikerült találkoznom, akikkel akartam és akiket szeretek. Ezúton is bcsánatot kérek, őszintén :( Kevés volt a két hét, és négy év után az az igazság, hogy Anyuval nagyon egymásra voltunk tapadva. Rengeteg időt töltöttünk együtt, jókat ettünk, esténként beszélgettünk, játszottunk a cicával. Zokni (a cica) elég gyorsan megszeretett, a karomon látszik is, mert egy centi hely nincs rajta, amit nem borítanak karmolásnyomok. Játszottunk, na! :) Viszont a klímaváltozás és a rengeteg beszéd miatt két nap után elment a hangom, rengeteget köhögtem, ami csak utolsó napra enyhült kissé, sajnos ez is szerepet játszott abban, hogy kissé korlátozva voltam. A hazaút ugyanolyan nyugodt, és ugyanolyan unalmas volt...sokat szenvedtem, ráadásul az amerikai határon "lekapcsoltak". Útlevél ellenőrzés után megkértek, hogy menjek velük...fasza, tudtam, hogy nem lesz semmi gond, de féltem, hogy lekésem a következő gépet. Beültettek egy váróba...mindenféle gyanús alakok ücsörögtek ott...remek érzés volt. Aztán egyszer csak szóltak, hogy: Isten hozta újra itthon! Köszi....azt nem mondták meg, hogy mi volt a gáz, Jim szerint az, hogy ideiglenes útlevéllel utaztam ki, és egy újjal utaztam vissza...mindegy. Jim várt Boise-ban, akkor már nagyon fáradt voltam, hiszen majdnem éjfél volt. Aztán persze mire hazaértünk fel is ébredtem :)

Nem könnyű most...Amikor otthon voltam, akkor Jim hiányzott nagyon és úgy éreztem, mintha soha nem is költöztem volna ki. Most meg itthon vagyok, Anyu és a szeretteim hiányoznak nagyon, és olyan érzés, mintha a két hét meg sem történt volna. Meg lehet ezt szokni? Költői kérdés....

Megérkeztem

Ma kora délután megérkeztem Budapestre. Anyu várt az élettársával, és annak tündéri 5 éves unokájával. Nem nagyon csináltunk ma semmit, kipakoltam, beszélgettünk, egyik barátnőmmel töltöttem el egy kis időt...holnaptól rendszeresek a programok, igaz elég sokat kell majd tanulnom is. A repülőút borzalmas volt....én tulajdonképpen nem félek a repüléstől, sőt szeretem a le-, és felszállást...na de ami közötte van...rommá unom magam, hiába vannak filmek, annyira nem kényelmesek az ülések, hogy például elmerüljek a tanulnivalómban, vagy aludjak egy jót...legalábbis én nem így működöm :) Legközelebb meg kell, oldani, hogy Jim is jöhessen :) Már most nagyon hiányzik, és Skye is, de rengeteg minden kárpótol...

Valahol az Alpok felett:

Készülődök

Megérkezett az ideiglenes útlevél! Érdekes, azt hittem valami szimpla papír lesz, de majdnem teljesen úgy néz ki, mint egy igazi útlevél, azt leszámítva, hogy ezt bevonják a magyar határon. Ezzel együtt el is kezdtem készülődni, persze nem fizikailag, hanem lelkileg. Észrevettem magamon, hogy kicsit szorongok....négy év telt el, mióta kiköltöztem, és ez bizony nem kevés idő.... A költözések és a bevándorlási papírmunka nem engedte, hogy előbb hazalátogassak. Voltak időszakok, amikor nagyon hiányzott minden, és ölni tudtam volna azért, hogy pár hétre hazamenjek, de hát nem lehetett. Tavaly nyáron már mehettem volna, ám nyár-gyűlölőként ezt az ötletet azonnal elvetettem. A tavaszi utazásnak azonban van egy nagy hátránya, mégpedig az, hogy egyedül kell mennem. A Zuram tanít, nem vehet ki szabadságot. Az nem jó ötlet, hogy a jövőben mindig nélküle menjek, valamit majd ki kell találnunk, de egyelőre most nem foglalkozom ezzel. Most csak az a fontos, hogy újra láthatom a családom és a barátaim, nem is tervezek semmi mást a két hétre, leszámítva, hogy tanulnom is kell...az egyetemet nem érdekli, hogy én vakációzok :)

Ideiglenes útlevél

Március 21-én utazom Magyarországra látogatóba, de mivel lejárt a magyar útlevelem utánanéztem, hogy mi a teendő. Meg is találtam a magyar követség honlapján, hogy miként lehet ideiglenes útlevelet igényelni, melyet Magyarországon bevonnak, és természetesen amíg otthon tartózkodom igényelnem kell rendes útlevelet (a gyorsított eljárás ugyan drága, de evvan). Szépen követtem minden lépést, megcsináltuk a papírmunkát, és elküldtünk mindent a követségre. No tegnap kapom a telefont Los Angeles-ből, hogy nem értik mi ez az egész igénylés....próbálom magyarázni, hogy mit olvastam a honlapon, persze a kedves hölgy a szavamba vág, és közli, hogy kapcsolja a konzul urat, mert elvileg az ideiglenes útlevél már nem létezik. Itt már majdnem bőgtem...konzul úr nagyon udvarias próbál (!) lenni, kár hogy gyakorlatilag úgy beszél velem, mint egy 5 évessel, akit a seggéből rántott ki. Nem hagyja ő sem, hogy elmondjam a sztorimat...helyette kérdez...minek is nekem ideiglenes útlevél? Miért is nem ruccanok le Idaho-ból L.A.-be személyesen??? Öh....mondom, hogy ez sajnos nem lehetséges, több okból kifolyólag sem. Jó hát akkor (nagy kegyesen) kiállít nekem mégis egy ideiglenes útlevelet. A beszélgetés végén azért óvatosan megjegyzem, hogy én nem lenni hülye, minden információ a hivatalos honlapról származik. A válasz: Ja! Hát év eleje van, nem tudtuk még frissíteni az oldalt. Valóban??? Az oké, hogy nem volt még idejük a frissítésre, de legalább azt odapakolhatták volna az oldalra, hogy már nem foglalkoznak ideiglenes útlevél kiadásával, ha kérdés van, akkor itt egy telefonszám, amit fel lehet hívni...nagy kérés ez? Szerintem nem... Persze örülök, hogy minden megoldódik, de azt elkönyvelhetem, hogy a szokásos, magyar, paraszt ügyintézők  itt is léteznek (tisztelet a kivételnek!!!).

Hírek az útról

Jim már úton van visszafelé, lehet hogy ma estére meg is érkezik, de mondtam neki, hogy ne erőltesse, álljon meg éjszakára, ha fáradt.

Eltöltött egy szép estét Edmontonban a barátokkal, másnap benézett a Chaptersbe, a régiek közül csak Luist találta, aki engem betanított anno, ő viszont nagyon örült Jimnek, és azt mondta még mindig hiényzom nekik...:((((((

Tegnap este landolt Lee bácsiéknál az egész család otthon volt, kis Lee, aki nagyon tehetséges golfjátékos közölte, hogy pár éven belül szerződteti Jimet tanácsadóként, évi 150 ezer dollár fizetésért...háháh...az nagy szám lenne :))))) Jól kialudta magát, reggel indult is tovább, már átlépte a határt, és szélsebesen száguld dél felé :) Nagyon hiányzik :)

Energia átvétel

Jim úton van Kanadába, már többször telefonált. Én bevallom élveztem hogy enyém volt az egész ágy, de időről-időre felriadtam és kerestem magam mellett :)

Nagyon érdekes volt az elmúlt pár nap. Jim készült az útra, és nem igazán várta, hiszen hosszú és magányos, bár Edmontonban meglátogatja Christian-t, és visszafelé Fairmontban Lee bácsiékat. Lényeg, hogy annyira átvettem Jim ideges energiáját, hogy folyamatosan hülye pánik kerülgetett. Először nem gondoltam rá, hogy Jim energiáját érzem, ráfogtam a negyven fokra, vagy arra, hogy biztos már előre hiányzik a férjem. Igen ám, de amint kitette a lábát az ajtón, én megnyugodtam...hehe tudom, ez hülyén és rosszul hangzik, de így történt...ebből jöttem rá, hogy mi bajom volt :)))

Snake River Canyon

Ma nem volt Jimnek suli, így elhatároztuk, hogy kirándulunk egyet. Bár nagyon fújt a szél, de minket az nem zavart :)

A Snake folyó kanyon kb 14.000 évvel ezelőtt keletkezett, az itteni vulkanikus hegyeket (Owyhee hegyek) nem csak a folyó vájta ki, hanem a Bonneville tó hatalmas áradása, mely manapság Utah államban tartózkodik, de 14.000 évvel ezelőtt kiterjedt Idaho, és Nevada állam részeire is. A tó elöntötte a kisebb kanyonokat, mélyebbé és tágasabbá téve őket.

Ez a terület a Birds of Prey nevet is viseli, ugyanis itt figyelhető meg az USA (de talán az egész világ) legnagyobb ragadozómadár populációja: sasok, sólymok, ölyvek lakhelye a kanyon, de sok a nyúl, kígyó, borz és pici prérikutya is. Utóbbiak elképesztően aranyosak...és sajnos gyorsak, így fénykép az nincs.

A környék történelme is gazdag, már 10.000 évvel ezelőtt is éltek itt amerikai őslakosok. Láttunk néhány szép sólymot és sast, ám a szeles idő nem kedvezett a madár mefigyelési szándékunknak... nem számít, mert annyira szép a kanyon, hogy madarak nélkül és megéri megnézni.

Miután kigyönyörködtük magunkat, elindultunk lefelé a kanyon szívébe megnézni a Swan Falls gátat, mely 1901-ben épült, hogy áramot termeljen. Itt láttunk kacsákat, libákat, vöcsköket. Szép a folyópart nagyon, az út másik oldalán pedig a vulkanikus hegyfalak magasodtak fölénk. Megálltunk, én be akartam menni a vulkanikus köves rétre, Jim mondta, hogy OK, de ő megy elől a kígyók miatt...erre én mondtam, hogy OK, ha kígyók is vannak, akkor én inkább visszaülök a kocsiba hehe.

Na és akkor a képek:

Owyhee hegyek zsályabokrokkal

Snake folyó kanyon

Libák :)

Vöcskök

Swan Falls gát

Vulkanikus hegyfalak

Snake folyó

2. es 3. nap

Masodik nap atvezettunk Banff ismeros tajain: A Harom nover hegysegen es a Kastely sziklan keresztul Vegul eljutottunk Fairmontba, Lee bacsiek hazahoz, ami tulajdonkeppen egy golf-klub kozepen all, sok mas nyugdijas hazaval egyutt. Jolly a voros cica nagyon szemezett Skye-jal, igy szegeny kismadar vegig a szobaban es a kalitkaban maradt. Jim mindenkeppen akart kicsit golfozni, jopofa volt, a taj meg gyonyoru, en vezettem a golf-kocsit, ami nagy szam volt, mivel en elvileg soha semmit nem tudtam vezetni...eddig. Amikor a felreutott golflabdakat kerestuk, labdak helyett talaltunk 3 szarvast. Kimerulten aludtunk el, es ma jo koran keltunk. Ket orankba telt amig a hatarhoz ertunk, ahol megvizsgaltak Skye-t, 200 dollar fejeben...persze egeszseges volt, gratulaltunk is neki lelkesen mikor visszaultunk a kocsiba. Este hat volt mire Spokane-be ertunk, mivel a vizsgalatra ket orat kellett varni...remek...igy itt szalltunk meg. Holnap biztosan elerjuk a vegcelt, Nampa-t. Ime a kepek, utalom a blogspot elcseszett kepfeltoltos nyavajajat...vagy csak en benazom...

Idaho

Uj kaland - 1. nap

Szoval az van, es ezt nagyjabol irtam mar, de csak ugy ossze-vissza, hogy a fosikola eszakon ugyan felajanlotta az allast Jimnek, de elfelejtettek, hogy mivel amerikai igy kell kuldeniuk egy papirt a bevandorlasiaknak, hogy nem talaltak kanadait, ezert akarjak ot felvenni...csakhogy ennek elbiralasa 6-8 het es ez most derult ki par napja....de mit csinaljunk ezalatt az ido alatt? Nem lehetunk munkanelkuliek! Es mar bejelentettuk, hogy kikoltozunk az apartmanbol augusztus vegen. Igy kitalaltuk, hogy lemegyunk egy idore Idahoba, ugyis mindketten visszavagytunk, radasul a foiskola eszbekapott hogy az USA-bol szerzodtethetik Jimet 6-8 hetre, tehat onnan fog nekik online dolgozni, es rendesen megfizetik. Ma minden butort bepakoltunk egy kis berelt raktarba, es elindultunk, bar jo keson, igy ejszakara Calgaryben hajtjuk alomra a fejunket, holnap koradelutan megerkezunk Fairmontba, ahol maradunk egy ejszakat Lee bacsieknal (ez annyira itteni szokas: Lee bacsiek elutaztak, es lelkesen bejelentettek, hogy a kulcs a labtorlo alatt van, nyugodtan maradjunk a hazban par napra akar), aztan kovetkezik ujra a Mars-szeru taj Idaho-ig.A tegnapi kikoltozes meg a mai pakolas nagyon kifarasztott minket, oszinten szolva nem hittem, hogy a vegere erunk. Velunk van Skye is, jopofa vele utazni.

Nem hiszem, hogy valaha is ateltem ennyi fura valtozast de elvezem!!!!! :)))))))

Az út

Na gondoltam tartozom egy kis beszámolóval Idaho-ról. Vasárnap reggel indultunk Edmontonból, Calgary-n át Frank’s slide-ig. Itt megálltunk körülnézni, elképesztő egy hely! 1903-ban a Frank nevű kisváros felett álló hegy fogta magát, és hajnali négykor a városra zúdított 90 millió tonna mészkövet! A város harmada azonnal elpusztult. Az indiánok előre figyelmeztették a lakókat hogy az a hegy mozog, de persze nem hallgattak rájuk.

Ezután tovább haladtunk dél-nyugati irányban, estére értük el a Kanada-USA határt, hú de izgultunk, Jim úgy remegett, hogy azt hittem elájul. Behívtak, de nem kértek el semmilyen extra dokumentumot. Ki kellett töltenem egy papírt, hogy nem vagyok fertőző és/vagy elmebeteg illetve terrorista, aztán egy scanner segítségével levették az összes ujjlenyomatom, és végül kaptam egy 90 napos beutazási engedélyt. Juhúúú. Még volt erőnk tovább menni, éjszakára egy Saindpoint nevű kisvárosban szálltunk meg Idaho-ban.

Másnap reggel viszonylag korán keltünk, nyugat felé indultunk, elhagyva Idaho-t. Érintettük Washington és Oregon államot, ugyanis itt autópályán tudtunk menni ellenben Idaho erdős-hegyes részeivel, ami kilóméterben közelebb van a végcélhoz, de időben több. Hát az útnak ez a része borzalmas volt! Olyan tájat képzeljetek el, mint a Mars...kopár dombok, szalmasárga kiégett fű, elhagyatott földek brrr...este 6-re értünk Nampa-ba, Jim szülővárosába. Gyorsan lepakoltunk a hotelszobában, átöltöztünk, és rohantunk a ravatalozóba, ahol egy megemlékezést tartottak Jim apukájáról. Persze első körben mindenkinek bemutatott engem Jim, nagyon kedvesen fogadtak, de az igazi meglepetés Jim anyukája volt, aki percekig ölelt magához sírva, és a megemlékezés alatt végig fogta a kezem. Az egész ceremónia nagyon szép volt, nem lehangoló, ünnepeltük Jim apukájának az életét! Mikor ennek vége lett, újra átöltöztünk és mentünk Jim szüleinek a házába. Gyönyörű, régi ház, tele emlékekkel, igazi otthonos hangulata volt. Jól megvacsoráztunk, beszélgettünk mindenkivel, majd este 10 felé visszamentünk a hotelbe aludni.

Kedden délben volt a katolikus mise. A koporsót, Jimet és testvéreit, valamint a koporsó-vívőket (unokák) 3 nagy limuzin vitte a templomba. A mise nagyon szép volt, mások itt a katolikusok, valahogy szabadabbak. A mise után nagy ebéd következett, aztán az egész délutánt a családdal töltöttük, meg Jim elvitt, és megmutatta az iskoláit, a régi farmot és házat, a közeli tavat. Este hétkor elbúcsúztunk mindenkitől, nehéz volt, anyósom teljesen hozzám nőtt ebben a két napban, nem is akartam hazajönni.
Szerda reggel indultunk vissza Kanadába, és csütörtök estére értünk vissza. Közben láttunk pár nagyon érdekes tájat, mert most a másik utat választottuk Észak-Idaho-n keresztül. De erről akarok majd egy különálló bejegyzést írni a kirándulós blogba.

Holnap végre költözünk Lac La Biche-be, persze az is tolódott Idaho miatt. Pár napig nem lesz netem, de utána majd írok.

USA vs. Hungary és Skye

Egész napi telefonálgatás eredményei: Ahhoz hogy én átléphessem az USA határát, a következő dokumentumokra van szükség: útlevél, házassági anyakönyvi kivonat, Jim apukájának a halotti anyakönyvi kivonata, ami bizonyítja, hogy tényleg a temetésre megyünk. Mivel Jim amerika állampolgár, így őt nem piszkálják. Undorító! Én megértek minden törvényt és minden szabályt, de hogy egy gyászoló családot cseszegetnek hallotti bizonyítványért, az azért több a soknál. Nem beszélve arról, hogy nekem, magyarként milyen érzés ez az egész. Legszívesebben az arcukba vágnám, hogy az USA MESSZE nem olyan jó hely, hogy attól kelljen tartaniuk, hogy nem megyek vissza Kanadába!

Eh...még rosszabb, hogy Skye-t nem vihetjük magunkkal...ezt figyeljétek: Nem fogadnak el kanadai állatorvosi véleményt, csak és kizárólag a határnál dolgozó amerikai állatorvos igazolását! Ja! Az meg nem dolgozik szombaton, amikor mi átlépjük majd a határt. Skye maradhat itthon, rábízva az apartman-komplexum gondokaira, akik napont egyszer benéznek majd hozzá....hozzá kell tennem, hogy Skye nem olyan, mint egy kanári, ő nagyon szociális, és nagyon kötődik az emberekhez...csak remélni tudom, hogy 5 nap alatt nem golyózik be.

Fejlemények

Pár napja felmentünk Lac La Biche-be lakást nézni, és találtunk is egy megfelelőt. 2 hálószoba, kisebb, mint a mostani, de mosó-, és szárítógép tartozik hozzá, közel van a főiskolához, és az épületben csak 12 lakás van, tehát nyugis. Hülyét kapok az árvaszúnyogoktól továbbra is, de ez a tóval jár, nem ronthatja el a kedvem. Látogatást tettünk a főiskolán is, jó kis hely, megpróbálnak ott szerezni nekem is egy állást. Az erdészettől kezdve a szociális munkásig mindenféle képzés van, utóbbin én is gondolkozom...utálok tanulni, mégis hiányzik az iskola, ki érti ezt?

Nagyon várom, hogy menjünk....sokkal könnyebb elképzelni és elhinni, hogy minden jó lesz és egyre jobb, ha konkrétan egy új élet vár....valójában hülyeség, ott is képes vagy gyökeresen változtatni, ahol éppen vagy, de az ember már csak így működik.

Suli

Apartman-ház

Van ám új bejegyzés a kirándulós blogban :)))

Beszámoló

Jöttem egy kis beszámolóval!

1. nap
Reggel tíz felé tudtunk elindulni Calgary felé, jó unalmas 3 órás út volt farmokkal, tehenekkel és lovakkal megspékelve. Calgary-ben nem álltunk meg, de láttam az olimpiai síugró tornyokat és a bobpályát, egyébként Calgary sokkal szebb, mint Edmonton, nem olyan lapos, sok a zöld és a dimbes-dombos terület. Calgary után az első megálló a Lac des Arcs volt, ami egy szép nagy tó a hegyek lábánál. 3 méter után Jim belelépett egy rakás lócitromba, még jó, hogy teljesen száraz volt, így nem okozott kárt, csak én nem bírtam megszólalni sokáig a röhögéstől. A kis pihenő után továbbindultunk Banff irányába, csináltunk néhány képet a hegyekről, majd beértünk Kootenay földjére. Itt van az ún vízválasztó tábla és Alberta határa. A Kootenay folyó nagyon szép, imádom ezeket a gleccser folyókat és tavakat, tiszták, hidegek és csodás türkizes színük egészen egyedi. Azért a környék kicsit szomorú is, több, mint 10 éve egy 40 napig tartó erdőtűzben leégtek a fák a hegyoldalon, 40 km hosszan...a fák azóta sem nőttek vissza, sok idő kell nekik. Kootenay után megnéztünk egy pici, névtelen, de gyönyörűséges tavat, Jim egyik kedvence, a parton láttunk sok őz és jávorszarvas nyomot, a vízben meg apró rákokat. Este öt óra felé értünk be Radiumba, ami egy forróvizes forrásairól híres kisváros, csakúgy, mint Fairmont, a végcél. Itt pillantottuk meg az út szélén a kis fekete macit, amint épp hangyákat eszegetett a magas fűben. Vagy öt kocsi és három motor vesztegelt a környéken, több hülye egyén kiszállt, és megpróbált közelebb menni, pedig az nem volt jó ötlet. Szerencsére sikerült egy szép kis képen megörökíteni a macit. Később láttunk kanadai vadjuhokat is, furán néztek ki, mostanság vedlik le a téli ruhájukat. Hat óra volt, mire megérkeztünk Lee bácsiékhoz, a házuk igazi ékszerdoboz, Lee és Brenda oltári jó fejek, a két unokájuk Amy és Lee pedig helyes tinédzserek. Bezabáltunk, beszélgettünk, aztán este 11-kor bedőltünk az ágyba.

2. nap
Reggel nyolckor frissen ébredtünk, összepakoltunk, és elmentünk reggelizni egy közeli kis étterembe Lee bácsival és Brenda nénivel. Gyorsan felhívtam Anyut, hogy tudja, minden rendben van, aztán visszasétáltunk a házhoz, bevágtuk magunkat a kocsiba és indultunk Kimberley-be. A legnagyobb látványosság a Columbia tó volt és a Hoodoo-k, amik eső formálta homokos sziklafalak. Maga Kimberley nekem csalódás volt. Egyetlen főutca, ami tényleg német-stílusú, de azt leszámítva egymást érik a rozzant házak, gondozatlan, szegényes kertek. A nagy élmény azért nem maradt el itt sem, betértünk Bernard kisvendéglőjébe, és ettünk egy nagy adag sült malachúst párolt képosztával...mennyei volt, és kiderült, hogy az egyik szakácsnő magyar (sajna szabadnapos volt), ő főzi mindig a gulyáslevest, ami szerepelt a menün. Nagyon boldog volt a gyomrom az európai koszttal! Kimberley után következett Windermere, itt volt a szállásunk, a kis település Fairmont és Radium között helyezkedik el. Hát komolyan a legszebb hely, ahol valaha megpihentem egy nyaralás során. A tulaj egy helyes házaspár, 5 kis házikójuk van a hegy lábánál az erdőben, mindegyik tökéletesen felszerelt, konyha, kandalló, jacuzzi, LCD TV, dvd-k, játékok, cd-k, a kiszolgálás pedig fenomenális! Lepakoltunk, majd lementünk megnézni a Windermere tavat. Este benézett Lee, Brenda és Amy, közkívánatra kirándulni mentünk a Windermere patakhoz, ami a szállás mögött csordogált az erdő közepén...csak félútig jutottunk, mert a társaság nagy része papucsban botladozott...igen, sok eszünk volt...Este aztán kiültünk Jimmel a teraszra, néztük a csillagokat, meg a suhanó denevéreket, és fantasztikusan éreztük magunkat.

3. nap
Mély és pihentető alvás után megreggeliztünk (a nagy tálca gyümölcsöt, péksüteményekkel, joghurtokkal, zabpehellyel, házhoz hozták), és nekivágtunk a nagy útnak, ami visszavezetett minket Banff parkba, hogy megnézzük a híres Lake Louise-t és Morraine Lake-et. Megálltunk Olive tónál, és a Numa vízesésnél, mindkettő csodás, a levegőben érezni a friss forrásvíz és a fenyők illatát. Lake Louise tömve volt turistákkal...mármint a part, nem a tó, Morraine Lake dettó, de ez utóbbi sokkal természetesebb, és szebb volt számomra. Szedtem köveket szokásomhoz híven, elővettük a távcsövet is, és végigpásztáztuk a környező hegyeket, de semmi mozgást nem láttunk a magasban, csak a békés sziklákat és fenyőket. Hazafelé kaptunk egy kis esőt, ami előcsalogatta az őzeket, hogy friss füvet rágcsáljanak az út mentén. Windermere-ben elég nagy szél fogadott minket, így bevackoltuk magunkat a kabinba éjszakára.

4. nap
Viszonylag korán keltünk, összepakoltunk fájó szívvel és reggeli után elbúcsúztunk a házigazdáktól. Scott birtokában van az egyik olimpiai fáklya, amivel futott is néhány száz métert, Jim addig erőszakoskodott, míg pózba vágtam magam és le tudott fényképezni. Benéztek Lee bácsiék is, nagyon megszerettem őket, nem örültem a búcsúnak. 6 óra várt ránk a kocsiban, de 9 lett belőle, mert több helyen is megálltunk. Én szúrtam ki a Márvány kanyont, nem tudtam mi az, de kisvártatva nagyon hálásak voltunk magunknak, hogy nem mentünk el mellette: A folyóvájta kanyon 500 millió éves, a hegyoldal viszont a tűz martaléka lett (a 40 mapos tűzé) és egészen érdekes, erős energia vette körül. Kedvünk támadt körbenézni a Minnewanka tónál is, ami a Banff park, Calgary-hez közelebb eső részén található, végül letértünk Kananaskis irányába, Jim itt dolgozott sokáig a golf klubban, mit ne mondjak, gyönyörű volt... Este fél kilencre értünk haza, fáradtak voltunk, de telve élményekkel.

Nagyon megváltoztatott ez a kis utazás. Én sosem voltam kirándulós fajta...hát most az lettem...nem érdekelnek a bogarak vagy lejtők, látni és érezni akarom a természetet. El is határoztuk, hogy a szabadnapjainkon kirándulni fogunk a környéken vagy Jasperben, ami nincs túl messze, fényképeket készítünk a növényekről, állatokról, nagyokat sétálunk....új hobbi, azt hiszem :))))

És akkor a képek.....

Banff-Fairmont

Mini-vakáció

Két hét múlva, pontosabban június 27-én végre beülünk az autóba és meglátogatjuk Lee bácsiékat! 6 órás az út, de végig a Sziklás-hegységet fogjuk látni, már hiányzott hehe. Megnézzük majd a Banff parkot, Lake Louis-t, Jimék tuti golfozni is akarnak majd, és tervben van egy érdekes kisváros, Kimberley a neve. Német bevándorlók alapították és az egész városban hagyományos német stílusú házak, terek, utcák vannak. Csak négy nap, de ránk fér egy kis kikapcsolódás