Wednesday, April 20, 2011

Látogatók

Már említettem Lee bácsit, Brenda nénit és unokáikat (akiket ők neveltek fel, mert az anyjuk úgy érezte, hogy nem nagyon van kedve többé gyereket nevelni, az apjuk pedig nem bírta egyedül) Lee-t és Amy-t, akiknél kétszer is vendégeskedtünk Fairmontban, Kanadában. "Kis" Lee 20 éves és annyira tehetséges golfjátékos, hogy felvették a kalifoniai golf főiskolára, ahol egy évet töltött el, és olyan emberekkel golfozgatott együtt, mint Alice Cooper..:-O Nagy karrier vár rá szerintünk, a főiskolán is ő volt a legjobb, és már most felkérték több versenyre. Lee bácsi és Brenda néni leköltözött hozzá pár hónapra, aztán Amy is csatlakozott hozzájuk, de most eljött az ideje a búcsúnak, hiszen az iskolaév a főiskolán véget ért. Autóval utaztak vissza, és megálltak nálunk egy éjszakára. Lee és Amy érkezett elsőnek, vasárnap este, jó késő volt már, így adtunk nekik vacsorát, aztán kis csevegés után lefeküdtek aludni és másnap korán reggel továbbindultak sajnos, pedig mind nagyon szerettünk volna velük több időt eltölteni. Lee bácsi és Brenda néni hétfő este robbantak be, áthívtuk az eseményre Virginia-t és Jerry-t (Virginia és Lee bácsi anyósom testvérei, Jerry Virginia férje), hát ekkora zajos traccspartit sem láttam még! Lee bácsiék hoztak egy rakás ennivalót, finom vörösbort, és mind letelepedtünk enni, igaz én inkább pakoltam utánuk, de örömmel tettem :) Aztán a nappaliban folytatódott a "buli", az én amerikai családomra jellemző, hogy mind egyszerre beszélnek, négyen mondjuk hatféle témáról, elég nehéz követni a fonalat. Este tíz óra felé Virginia és Jerry hazament, mi meg lefeküdtünk aludni, mert sajnos Lee bácsiék is útra keltek másnap reggel. Ígérték, hogy majd június környékén lejönnek látogatóba....remélem is, ők a kedvenc rokonaim, Jim testvérei például eléggé széthúznak, felszínesek, és az érzelmi intelligenciájuk a nullával egyenlő...nem ítélem el őket, de ezek a tények...na mindegy.

Aztán más látogatóink is vannak ám. Ez a kacsapár anyósom szerint már tavaly is idejárt, bár nem hiszem, hogy bárki meg tudná különböztetni az egyforma kacsapárokat :) Érdekes módon a kenyeret amit kitettem nekik, le se bagózzák, ám a madáreledelt azt szeretik.


0 comments:

Post a Comment

Related Posts Plugin for WordPress, ...