Daisypath Anniversary tickers

Monday, February 27, 2012

Hétvége

A hétvége péntek este indult, vacsorára voltunk hivatalosak Wayne-nél, egyre szebben halad az A-team munkája, az autista kislányról készülő filmsorozaton kívül a másik cél, hogy ingyenes sport szakköröket ajánljanak a gyerekeknek, ami segíthet a fejlődésükben, akkor is ha az autizmusra sosem lesz igazi gyógymód. Az első ilyen szakkör (küzdősportok) már készen áll, és a szervezet irodái is felépülhetnek nyárra. Kíváncsi vagyok nagyon. A vacsora egyébként igen jól sikerült, volt mindenféle finomság, kedves emberek, sokat beszélgettünk. Szombaton aztán elmentünk a kölkök leendő kalitkáját megvenni, találtunk is egy megfelelőt, ráadásul le volt árazva mert az ajtaján el volt görbülve a rács, amit Jim persze azonnal meg is javított. Vettünk néhány játékot is és este berendeztem az egész lakhelyet, már naponta pár órára a három legidősebb madárka el is foglalhatja. Teszek be nekik finomságokat ők pedig felfedeznek minden kis újdonságot. Már repülnek is, de a nappali nem éppen biztonságos, így átviszem őket az egyik hálóba gyakorolni a repülést :)
Vasárnap kristály-, és ásványkiállításra mentünk Boise-ba. Fantasztikus volt, persze vettem is néhány kincset, érdekes módon némelyik eladó hihetetlenül drágán árulta a portékáit, míg mások normálisabb árakat szabtak (szerencsére). Vettünk néhány dolgot a kővadászathoz is (új térkép, kézikönyv, nagyító). Most hétvégén lesz egy másik kiállítás Caldwellben, Jimnek megígértem, hogy ott megpróbálok nem venni semmit hehehe




0 comments:

Post a Comment

Népszerűek

Photobucket

Related Posts Plugin for WordPress, ...