Daisypath Anniversary tickers

Monday, December 3, 2012

Készülünk

A legtöbb amerikai rögtön Hálaadás után nekiáll karácsonyra dekorálni, mi is ezt tettük. Szerencsére még anno Edmontonban megvettünk mindent, ami az Ünnepek kihangsúlyozásához kell: karácsonyfa, gyertyatartók, díszek stb. de mivel az új lakás nappalija kisebb, így úgy döntöttünk, hogy veszünk egy asztal tetejére tehető karácsonyfát. Elfért volna a nagy fa is, de ahhoz teljesen át kellett volna alakítani a szobát, amihez nem volt kedvünk. A kis fa annyira persze nem kicsi, 60 cm-es és teljesen jól mutat az üvegasztalon, ami a két dívány között helyezkedik el. A karácsonyi falut bővítettem egy órás üzlettel és egy nagy karácsonyfával (a kép sajna homályos).
A héten el kell kezdenem bevásárolni is, mivel a háromból két sógornőm és családja Oregonban él, magyarán a csomagokat postázni kell, és ezt jobb időben megtenni. Már mindenkinek kitaláltam, hogy mit veszek, leszámítva a Zuramat természetesen.
Az üzletben nagyon jó fej volt a főnököm, elvileg nem adják ki szabadnapnak a 24-ét senkinek, de amikor megtudta, hogy én magyarként 24-én este ünnepelek, akkor azonnal levette a nevem a beosztásról.
Szokás szerint nagyon élvezem a karácsonyi fényeket, valamelyik este megint elmegyünk Caldwell-be, ahol a folyó mentén ki van világítva a sétálóutca és a park.


2 comments:

Sheila G. said...

tényleg: hogyan osztjátok be, hogy melyikőtök szokása szerint történjenek a dolgok?

Zsofia said...

Hát hogy gondolod? Én hordom a nadrágot :))))) Na jó, nem...általában 24-én vcsinálunk nagy vacsorát, és ajándékozunk egymás között, 25-én pedig a családdal van nagy ebéd és ajándékozás. Idén nem tudom mi lesz, mert anyósom a sógornőmékkel lesz karácsonykor, így pár nappal az ünnepek előtt fogunk átmenni hozzá (idén 2 sógorom is elhunyt, így nagy családi karácsonyozás már nem lesz)

Post a Comment

Photobucket

Related Posts Plugin for WordPress, ...