Daisypath Anniversary tickers

Saturday, November 3, 2012

Mostanság

Azt nem állítom, hogy nagyon sok minden történt az elmúlt hetekben, de gondoltam itt az ideje, hogy írjak végre. Túléltük a Halloween-t, kb 30 kölköt láttam el édességgel, jópofák voltak, érdekes módon már délután 5 felé kopogtattak az ajtón, és este 9-kor már minden csendes volt. 
Szokás szerint November elsején mindenhol megjelent a karácsonyi dekoráció, igaz az emberek inkább Sandy-re és a választásokra koncentrálnak. A hurrikán borzasztó károkat okozott, nagyon sajnálok mindenkit, akit érintett, és remélem, hogy hamarosan újra fel tudják építeni az életüket!! A választások is a nyakunkon vannak, megmondom őszintén, hogy izgulok. Idaho nagy része republikánus, és baromira idegesít, ahogy az emberek Obamát szidják mindenfelé, főleg az ügyfelek az üzletben. Nyilván nem mondok semmit....de szeretnék, és azt nem tennék zsebre az tuti hehe. Kedd este minden kiderül...
Jól haladok a suliban, az egyik kurzus már befejeződött, 96%-kal végeztem, a másik kurzus két hét múlva ér véget, egyelőre 97%-os a teljesítményem. A feladatok egyre nehezebbek, és egyre több időt igényelnek, de eddig még mindig sikerült időben beadni az esszéket, a határidő mindig vasárnap. Az eheti feladatokat már befejeztem, így holnapra tervezünk valami jó kis programot Jimmel. Ahhoz képest, hogy már November van, napközben még mindig hihetetlenül jó az idő, és még mindig lehet kirándulni, horgászni, sétálni a közeli parkokban vagy a tónál.
Végül van még egy jó hírem! Skye leállt a tojásgyártással! Hormoninjekciót kapott, meg új kalitkát, ami megzavarta azt a ciklust, amiben eddig élt. Aki esetleg olvasta a madaras blogomat az tudja, hogy a férjet elajándékoztuk, mert csak veszekedtek Skye-jal, ám Skye továbbra is tojogatott csak úgy magától....hála az égnek a hormonok és az új környezet bevált...Skye újra a régi önmaga :)


2 comments:

Christine said...

Már hiányoltalak. :-) Gratula a tanulmányi eredményekhez!

Zsofia said...

Köszönöm :)

Post a Comment

Photobucket

Related Posts Plugin for WordPress, ...