Daisypath Anniversary tickers

Sunday, July 10, 2011

Hospice

A hospice olyan önkéntes, aki idős és beteg embereket segít, spirituális, lelki, és különböző, szórakoztatások formájában. A hospice nem gondozó, nem tartozik a feledataik közé főzés, takarítás stb, sőt nem is nagyon mennek házakhoz, inkább nyugdíjas otthonokba, és kórházakba. Gyakran lehetőségük van a haldoklás folyamatának megkönnyítésére, és a gyászoló családtagok segítésére.
Valamiért már hónapok óta foglalkoztat a gondolat, hogy belépjek egy ilyen szervezetbe önkéntesnek. Furcsa, mert pár éve egyáltalán nem tudtam az idős embereket kezelni, nem találtam velük a hangot, itt azonban nagyon megszerettem őket, nyilván azért is, mert anyósom révén rengeteg idős ismerősünk van. A kórházaktól a hideg ráz, de ezen szépen túl kell tennem magam.
Szóval nézegettem a különböző, itteni hospice egyesületeket, ám végül ők találtak meg engem. Pénteken szokás szerint, a nyugdíjas központ ajándékboltjában dolgoztam, mikor megjelent a Legacy Hospice koordinátora, hogy önkénteseket toborozzon (fiatalabb nyugdíjasok szívesen önkénteskednek, hogy elfoglalják magukat). A tevékenység 3 fő opcióból áll: Az első keretei között magányos, beteg embereknek nyújtanak támogatást, felolvasás, beszélgetés, vagy akár társasjátékozás formájában. A második elég kemény, ugyanakkor szerintem szép is: a haldoklás folyamatának megkönnyítése. Ez általában abból áll, hogy a haldokló mellett töltöd az utolsó 1-2 órát. A harmadik lehetőség, hogy ha van barátságos háziállatod, akkor őt is viszed magaddal, az állatok nagyon sokat tudnak segíteni. Gondoltam rá, hogy benevezem Skye-t, de már nem olyan barátságos idegenekkel, mint kicsi korában, és nem akarom stresszelni sem. Így számomra, az első két opció marad. Amikor kiderült, hogy magyar vagyok, a koordinátor nagyon örült, mert itt Nampában van két magyar család is, akik talán jobban örülnének olyan önkéntesnek, aki beszéli az anyanyelvüket :) A beszélgetés alatt azt is említettem, hogy Reikivel és kristálygyógyászattal foglalkozom, azt mondta, hogy ez akár fizetett, részmunkaidős állást is jelenthet (persze majd ha megkaptam a munkaengedélyt)
Hó végén lesz egy hatórás tanfolyam, és Jim is csatlakozni akar :)

4 comments:

Signetta said...

Még mikor együtt jártunk suliba, nem is gondoltam volna, hogy most ilyen gondolatok járnak majd a fejedben. :) Nagyon szép és becsülendő dolog.

Zsofia said...

Én sem gondoltam volna, d hát az jóóó régen volt :)

jociandi said...

Ezen már én is gondolkodtam, utána is jártam, de nem vagyok biztos benne, h elég erős vagyok hozzá.

Zsofia said...

Én sem...:) De ez csak akkor derül ki, ha megpróbáljuk :)

Post a Comment

Photobucket

Related Posts Plugin for WordPress, ...