Én alapjáraton nem az a típus vagyok, aki a háziállatokban a gyermekeit látja, de be kell vallanom, hogy Skye és Sam néha olyanok, mint két rossz gyerek, rengeteg odafigyelést és gondoskodást igényelnek, még főzök is rájuk, mert nem akarom, hogy csak magokon tengődjenek. Gyakran kapnak főtt tésztát, barnarizst, zabkását, zöldségeket, még húst is :)
No de most nem ez a lényeg...a legutóbbi sikertelen fészkelés (ami abból állt, hogy Skye tojt, és együtt költöttek) valószínűleg közelebb hozta őket egymáshoz, mert kb másfél hete, pontosan Sam érkezésének hetedik hófordulóján végre megülték a nászt :))))) Ez megsimétlődött a következő pár napban, és 8-án megérkezett az első tojás, amit azóta még kettő követett, és azt gondolom, hogy bizony van bennük élet, mert kicsit nagyobbak, és fehérebbek, mint a korábbi tojások.
Ez azt jelenti, hogy január végén nagymama szerepbe kerülök :))))) Nagyon várom már, fantasztikus lesz megtapasztalni, ahogyan felcseperednek (remélhetőleg) a kicsik, az én dolgom az lesz, hogy mindent megtegyek a megfelelő környezetért.
Hoztam egy video-t is, amelyen a kis nimfák első 30 napja lett megörökítve, borzasztóan cukik, leszámítva az ostoba és felelőtlen gazdit, aki a film kedvéért pl a földre tette az egyik tojást, hogy ott keljen ki.....
Amúgy velünk, emberekkel is minden rendben, Jimnek hatalmas sikere van nem csak tanárként, de korrepetálóként is, büszke vagyok rá. Holnap megint megyünk kirándulni, igaz nem messzire, mert esett egy kis hó megint és a hegyi utak nem éppen biztonságosak, legalábbis nem a mi autónk számára, terepjáróval nem lenne semmi gond :)