Daisypath Anniversary tickers

Friday, February 22, 2013

Készülődök

Megérkezett az ideiglenes útlevél! Érdekes, azt hittem valami szimpla papír lesz, de majdnem teljesen úgy néz ki, mint egy igazi útlevél, azt leszámítva, hogy ezt bevonják a magyar határon. Ezzel együtt el is kezdtem készülődni, persze nem fizikailag, hanem lelkileg. Észrevettem magamon, hogy kicsit szorongok....négy év telt el, mióta kiköltöztem, és ez bizony nem kevés idő.... A költözések és a bevándorlási papírmunka nem engedte, hogy előbb hazalátogassak. Voltak időszakok, amikor nagyon hiányzott minden, és ölni tudtam volna azért, hogy pár hétre hazamenjek, de hát nem lehetett. Tavaly nyáron már mehettem volna, ám nyár-gyűlölőként ezt az ötletet azonnal elvetettem. A tavaszi utazásnak azonban van egy nagy hátránya, mégpedig az, hogy egyedül kell mennem. A Zuram tanít, nem vehet ki szabadságot. Az nem jó ötlet, hogy a jövőben mindig nélküle menjek, valamit majd ki kell találnunk, de egyelőre most nem foglalkozom ezzel. Most csak az a fontos, hogy újra láthatom a családom és a barátaim, nem is tervezek semmi mást a két hétre, leszámítva, hogy tanulnom is kell...az egyetemet nem érdekli, hogy én vakációzok :)

Wednesday, February 13, 2013

Ideiglenes útlevél

Március 21-én utazom Magyarországra látogatóba, de mivel lejárt a magyar útlevelem utánanéztem, hogy mi a teendő. Meg is találtam a magyar követség honlapján, hogy miként lehet ideiglenes útlevelet igényelni, melyet Magyarországon bevonnak, és természetesen amíg otthon tartózkodom igényelnem kell rendes útlevelet (a gyorsított eljárás ugyan drága, de evvan). Szépen követtem minden lépést, megcsináltuk a papírmunkát, és elküldtünk mindent a követségre. No tegnap kapom a telefont Los Angeles-ből, hogy nem értik mi ez az egész igénylés....próbálom magyarázni, hogy mit olvastam a honlapon, persze a kedves hölgy a szavamba vág, és közli, hogy kapcsolja a konzul urat, mert elvileg az ideiglenes útlevél már nem létezik. Itt már majdnem bőgtem...konzul úr nagyon udvarias próbál (!) lenni, kár hogy gyakorlatilag úgy beszél velem, mint egy 5 évessel, akit a seggéből rántott ki. Nem hagyja ő sem, hogy elmondjam a sztorimat...helyette kérdez...minek is nekem ideiglenes útlevél? Miért is nem ruccanok le Idaho-ból L.A.-be személyesen??? Öh....mondom, hogy ez sajnos nem lehetséges, több okból kifolyólag sem. Jó hát akkor (nagy kegyesen) kiállít nekem mégis egy ideiglenes útlevelet. A beszélgetés végén azért óvatosan megjegyzem, hogy én nem lenni hülye, minden információ a hivatalos honlapról származik. A válasz: Ja! Hát év eleje van, nem tudtuk még frissíteni az oldalt. Valóban??? Az oké, hogy nem volt még idejük a frissítésre, de legalább azt odapakolhatták volna az oldalra, hogy már nem foglalkoznak ideiglenes útlevél kiadásával, ha kérdés van, akkor itt egy telefonszám, amit fel lehet hívni...nagy kérés ez? Szerintem nem... Persze örülök, hogy minden megoldódik, de azt elkönyvelhetem, hogy a szokásos, magyar, paraszt ügyintézők  itt is léteznek (tisztelet a kivételnek!!!).

Népszerűek

Photobucket

Related Posts Plugin for WordPress, ...